Van ugye a viszony.hu oldal, de sok más helyen is keresik egymást házasságban élő felek, hogy kissé feldobják a kötelező kűröket. Vagy ki tudja miért? Nincsen ezzel semmi bajom. Egy szegedi út során, a vonaton egy 74 éves hölgy biztatott rá, hogy ne foglalkozzak én a másik fél helyzetével, ha meg akarja oldani, oldja meg.  Törődjek saját magammal.  Ebben is lehet valami.

Mindenesetre a társkereső oldalon én társat keresek. Igaz nem ásó-kapa, összeköltözés, mindig fogjuk egymás kezét, mert ebből már kinőttem.  Mondjuk heti egy-két alkalom, egy két hétvége, közös programok, nem csak az ágy. Így nem tudok mit kezdeni a kapcsolatban levőkkel, a bonyolult kapcsolatban élőknél meg nem kívánok megfejtő lenni. A szűrés kedvérét a tetszésüket bejelölők közül törölni szoktam őket, hiszen még nem történt semmi, jobb az elején. Azért egy-egy mégis beesik.

 „ -Szia. Szeretnék Veled megismerkedni, amennyiben kölcsönös ez a gondolat,légyszi válaszolj.

- Szia, Ha partnered van, akkor miért írsz nekem?

- Miért ne? Inkább örülnél neki. Persze ha így válaszolsz, fatális tévedés volt!!! „

Hát az.

És ugye még én vagyok lecseszve, és nem is érti mi a bajom.

Először is nagylány vagyok, és nem kívánok lopott órákban sunnyogva találkozni senkivel. Pláne nem akarok a munkából ellógni, szabit kivenni, ha az úr éppen úgy gondolja.  Vannak bizonyára olyan nők, akiknek ez elegendő. Nincsen ezzel semmi bajom, érezzék jól magukat.  De a helyzet az, hogy egészségügyi partnernek is van elég szabad, okos, jóképű, kedves férfi, nem kell elfogadni a leereszkedő stílust, vagy a kegyet.

Addig is, nem tudok mást, járok egyedül az utamon. Fotó: youngheart0.tumblr.com/Pinterest - köszönöm

Magamra maradtam, magára hagytam az oldalam.

Biztosan ti is voltatok így, hogy teljesen reménytelennek éreztétek a helyzetet. Esetemben a párkeresés kudarca mellett a hivatali packázások is betonba döngöltek.

Megyek az aluljáróban, megfogadtam, hogy nem veszek többet rétest, erről is le kell állni, mint a csokoládéról. Majd odakanyarodok a pulthoz és már bele is haraptam. 

Holnap,  holnap már tényleg nem ezzel kezdem a reggelt, hiszen diétázom. Este a közértnél megállok a citromos nápolyi mellett. Kakaósat nem lehet az allergiám miatt. Csak pár darabot - gyenge kifogás -  tudom nem éri meg a másnapot.

A falásrohamok újra  előtörnek. Mindig édesség, amire enni kell egy kis  sósat, Tóalmási kolbászt, sonkát, sajtot, bármit, hogy ne maradjon a számban az íz - mert, hogy nem szeretem az édességet. 

Én is tudom, hogy a falásroham másfajta éhség pótléka, a szereteté, az elismerésé, a boldogságé.

A szeretetre éhes ember könnyen menekül a pótlékokhoz. Mert ugye ez kéznél van, nem kell hozzá más, nem kell várni a csodát. Az okosok szerint más örömforrást kell bevetni. Mondjuk nap, tenger....de egy idegbajos pillanatban nemigen húzzuk elő hirtelen a fiókból. És  egy tengerparton, még inkább rám törne a magány. Vagy legyen a Széchenyi? Igaz úszás közben is tudok sírni és volt már eset, hogy kifejezetten rosszul viseltem, a sok boldog embert magam körül.  

Marad a nápolyi. 

Fotó: Blikk Rúzs

"Igaz egy tízessel több vagyok, mint akit keresel, de a feltett régi képeid miatt azt gondolom egy két estét eltöltenék veled." Először is, ha már, akkor régi képeid ellenére.

De hát a képeim nem régiek, és nem tudok mit kezdeni a korcsoportnál egy tízessel idősebbel. Pláne a kegyesen felajánlott egy két estére. Miért is nem veszi már észre annyi férfi, hogy az a világ elmúlt, amikor elájultunk a megtiszteltetéstől, ha kegyesen ránk pillant, ír és még drága idejéből is áldozna ránk.

A francba az otthonkával, ide nekem a magas sarkút - írta egy nőtársam -  a megváltozott szemléletet egy mondatba sűrítve. Így vagyok ezzel én is, máshogyan gondolkodunk, mint anyáink, de a nálunk tíz évvel korábban születettektől is eltérő a szemléletünk. Már nem az unokáknak vagy a papucs férjnek élünk, nem vonz a legjobb háziasszony, feleség, anyós, nagymama szerep. 

A gyerekek felnőttek, újra lehetőségünk van önmagunk felé fordulni, Van, aki könnyen, mások nehezebben értik meg, hogy ők maguk is lehetnek fontosak, hogy szabad önmagukkal is törődni. Egyáltalán újra megismerni, bevallani saját vágyaikat és örömteli életet varázsolni önmaguknak. 

Két évvel ezelőtti magamra találásom az én környezetemet is meglepte, többségükben legyintettek, hogy egy két hónap és megnyugszom, beletörődök, betörök. Hiába, nem akartam újra visszasüllyedni a posványos életbe, nem akartam én is otthonkában és papucsban a közértig klaffogva tölteni napjaimat. Esélyt sem akartam adni, a süllyedésre. A korábbi programok mellé (színház, uszoda, kiállítások) új hobbit találtam. Festeni kezdtem, és elkezdtem zumbázni is.  A nagy családi házból kényelmes, új építésű lakásba költöztem. Ételfutártól rendelem a diétás menüt és igen, újra utazni is fogok.

De a legnagyobb változást mégis a férfiakhoz való  viszonyom átalakulása jelentette. Ugyan sosem voltam a hagyományos feleség típus, a számomra fontos dolgok mindig is a fakanálon túl voltak. A baráti köröm férjei is inkább maguk közé valónak tekintettek, amikor beszélgetésre került a sor.  De most -  a család oltárán feláldozott évek, évtizedek után - újra érzelmekre, szeretetre, ölelésre vágytam, arra, hogy nőnek nézzenek. Újra odafigyeltem az öltözködésemre, frizurára, manikűrös, pedikűrös, és masszőr mind értem vannak. és a megváltozott életszemléletem, az hogy szerethető vagyok, hogy én is fontos vagyok, egyszerre csak meglátszott a képeimen is. Az első meglepő megjegyzést egy volt kolléganőtől kaptam:."mikor lettél ilyen k.... jó nő, írta egy képemhez. De még hónapok múlva is elbizonytalanodtam, amikor egyre fiatalabb férfiak is megdicsértek.  Persze, tudom, hogy nem érdek nélkül dicsértek, egyértelműen ki is fejezték a mögöttes szándékot, de  azért mégiscsak velem akartak találkozni, a nagy korkülönbség ellenére is. Mert értékelik a nőiességet, a nyugodt, határozottságot, megtiszteltetésnek vennék, ha bekerülhetnének a körbe.

Végül elfogadtam, hogy igen, kölcsönösen örömet tudunk okozni egymásnak, és elfogadtam egy kapcsolatot, ami több mint tíz hónapja tart.  A partnerem sokkal fiatalabb nálam. 

És  akkor beszól egy háromszor annyi idős pasas, és azt hiszi hogy majd elájulok az ajánlattól. Hát nem. Mert nem csak a fizika vonzerő tekintetében nem veheti fel a versenyt, hanem  ezzel a bunkó stílussal meg sem közelíti a legalsó szintet sem.

Uraim, szedjék össze magukat.

Hölgyeim, ha eddig még nem tették, akkor itt az idő, hogy változtassanak, találjanak saját útjukra. Persze csak ha úgy érzik, hogy mostani életük nem boldog. 

(Kép forrása : pinterest/hautefavesdeux.tumbir.com)

Milyen primitív vagy, írta két napja egy hatvanas férfi. Előtte bejelölt, hogy tetszem neki, és talán két szót is üzent. Egész napos konferencián voltam, a szünetben - rossz szokás - ránéztem a telefonomra, de nagyon sok üzenet volt így végig sem olvastam őket, nem hogy válaszoltam volna. Gondoltam majd este. 

Talán senkinek sem olyan sürgős egy új kapcsolat, hogy pár órát még ne tudjon várni. Eltelt 10 perc és jött tőle az üzenet, : milyen primitív vagy. Mindezt úgy, hogy a képeimen és a bemutatkozómon kívül nem tud rólam semmit, és legfeljebb annyit láthatott, hogy az ő rövid, cseppet sem szívhez szóló üzenete éppen az olvasottakhoz került.

Mondjuk a múlt héten is  volt egy ilyen eset. 

Hát Uraim!  Igen van olyan, hogy  a levélírót le sem szarjuk, igen van olyan, hogy nem válaszolunk, de engedtessék meg, hogy olyan is legyen, hogy nem tudunk azonnal válaszolni.

Nyolc éve engem is elért az amerikai álom....  egyik napról a másikra pszichológusom lett, és hetente terápiára jártam. Néhány év és már nem üvöltöttem fejhangon, ha hazaérve megint csatatér fogadott, holott reggel még mindent rendben hagytam. Azután ez elmúlt, nem mintha változott a helyzet, de  már nem kiabáltam.

Boldog békeidők!

Akkor tájt  saját igényeim, érzelmeim, életem  teljes elnyomása  melletti boldog tudatlanságban éltem.Mint a bányalovak, akik nem ismernek más életet, csak lent a sötétben, vakon,  nap mint nap taposnak, húznak. Néha hozzám is eljutott  a híre, hogy lehet ezt másként, hogy lehet élni a napfényben, bizalomban, szeretetben, de ezeket a kósza gondolatokat  sikerült elhessegetni, és visszakalapálni magam a kötelességtudás 

Még egy kis feledni valóm van
S csak addig fognak tudni rólam,
Míg ezt az egyet is lerázom
Engem mindig félig szerettek.

Nekem nincs semmi tartozásom,
Könnyű lehet az elmúlásom,
Engem mindig félig szerettek
S ezért nem jár emlék, se hála.

Engem mindig félig szerettek,
Van jogom, hogy gonosz lehessek
S úgy haljak meg hogy nagyon fájjon,
Kik szívüket úgy óvták tőlem.

Ez az egyetlen tartozásom
S ezt az egyet játszva lerázom.
Engem mindig félig szerettek
S én nem szerettem senkit, senkit

A kurvával sosem csókolóznak
Úgy tűnik az egészségügyi kapcsolatnak sem sajátja. Mondhatjuk csak a puszta aktus.
De a legjobb aktust is feledteti egy igazi ölelés.
Illúzió, hogy mindkettő lehet?
Pár napja egy webináriumon a nőket és a pasik működését saját állítása szerint kitűnően ismerő előadó a sok száz társra váró, széplelkű, vagy csak szépelgő nőt folyamatosan azzal sokkolta, hogy a pasinak nem hiányzol. Ne vedd be a szöveget. A pasi csak a puncit akarja. És két napra Ottó legalább nem is köntörfalazott.
Semmi hiányzol, mikor találkozunk?
Olyan puncihiányom van, találkozhatnánk - írta -és férfiaggyal úgy képzelte, hogy nekem is jót tenne, a millió gond, meló, probléma huss, már ott sincs, ha szétteszem a lábam.
Mondjuk elképzeltem volna, mit szól, ha jelzem, ok, akkor egy napot melózz ott nekem és huss, valóban elszállnak a gondjaim - legalább is kis részben.
De nincs értelme, az ember nem oktatja a biovibrátort.

Csak egy újabb strigula volt a tegnap este is. Sajnos ma már csaknem minden találkozástól a megoldást várom, hogy igen, végre kicsit több lesz.

Szar napjaim vannak, valahogy minden nehezen alakul. Igaz, nem normális négy ingatlan ügyeit intézni egyszerre, tök egyedül, már ha az ember nem ingatlanos.

Így a pasi projektet igyekeztem háttérbe szorítani. Persze az önsajnálat miatt nem mindig megy: jó lenne, ha nem csak én veregetném meg a vállam, hogy ügyes voltál anyukám, kapnék egy kis ölelést.

Nagyon hiányzik az Andris féle esti kommunikáció is, hogy a sok szarban helyrerázzanak, és nevetésre késztessenek, Eleve, hogy értelme van a mondatoknak, alany, állítmány, és akkor a humorról nem is beszéltünk.  És ebben a szarban, mint fénysugár, egy hete ismét volt téma, volt miről írni, volt kivel viccelődni. Egy újabb kincsre leltem. Az indítást a közös hobbi, a festés adta.  Csak néhány nap múlva került sor a vonzódás kifejezésére.

Végül is találkoztunk. Kis dolog, sok beszélgetés, majd néhány finom érintés. Elég könnyen el tudom dönteni, hogy valakire beindul-e nálam valami, igaz kép alapján nem, csak személyes találkozáskor, ha a tarkómhoz érnek, pláne megcsókolják a hajam tövét. Varázslatos volt az érzés.

A napokban vetette a szememre Andris, az egészségügyi partnere(i)m  ügyében, hogy a fa..ban lehet szexelni valakivel, akihez az ember nem vonzódik igazán. Jó-jó vonzóak, meg jók is, az egyik különösen, meg kedves is, és fontos vagyok neki. De alapvetően ugye ez  a testi igények kielégítése. Az elmúlt másfél évben csak Dominic volt, akibe ugyan nem voltam belezúgva, de simán  ráugrottam volna a buszon is. A  puszta érintése megborzongatott, felpörgetett. A teste gondolata  ma is vágyat ébreszt. Na, ez a vonzódás.  

Reményteljesen indult a tegnap este is,  a tarkóm legalább hatos erősségű rengést jelzett, utána egy átlagos szeretkezés.  Azt hiszem a nők többsége mégis ezt a pasit  választaná, (ha mindkettő nem lehet, mármint a beájuló, magadat megadó érzés és a jó szex együtt).  Persze az egész akkor játszik igazán, ha szellemileg is vonz, ha élvezem a társaságát. Szóval igen, majdnem ideális volt, de legalább nagyon is megfelelő.

Igen, itt volt a pasi, jó humorral, fantasztikus csókokkal a nyakamon, egy  átlagos aktussal, és megszakadt a szívem az elveszett lehetőség miatt, amikor másnap, azt sem írta meg, hogy ennyi volt anyukám.