Szeretem az érett prostit – írta kis mosi fejjel. Tudom, tréfának szánta, együtt kell hallani/olvasni azzal, hogy korom ellenére nagyon is szexi vagyok. De mégis. Úgy voltam most vele, mint Cirano, én mondhatom magamról, hogy úgy jön hozzám mintha egy koros kurvához menne. De hogy jön ő ahhoz, hogy az orromról beszéljen.

Pedig több mint egy évig jól működött: semmi bonyodalom. Semmi plusz energia.

Elegem lett a szerepből.

Az érett prostinak – aki azért eléggé szexi, és akire mindig beindul – egy másik nagy előnye is van. Nem várja el, hogy udvaroljon, hogy moziba vigye, bemutassa a barátainak, nyilvános helyen együtt mutatkozzanak.

Az érett prosti azonban megengedheti magának, hogy ő is csak használja a pasit.

Gondolt-e egyszer is úgy magára. mint egy fiatal prostituáltra, akit az idősebb nő éppen akar. Arra a kis időre, érzelmek, felvállalás nélkül. Nem hiszem, hogy egyszer is felmerült benne, hogy nem több, mint egy biovibrátor. És ha felmerülne, ha szóba kerülne, vajon mit érezne.

És itt van a lényeg. Egyenrangú felek játéka, két prostituált, akik, bár nem fizetnek, kölcsönösen használják egymást.

Nincs mit egymás szemére vetnünk.

De valahogy vasárnap mégis csak egy rongydarabnak éreztem magam.

Ki tudja - az egészségügyi partner kifejezés lehet, hogy még rosszabb.

Igen, azt hiszem elsősorban a hiúságomat bántja, hogy látszólag jó vagyok neki, de mégsem  találkozunk lassan 10 hónapja.

Persze szeretném megérteni is, hogy akkor minek ír alkalmanként kedves leveleket, miért nem hagyja abba, Talán jó érzést jelenthet, hogy van valahol egy (egy?) nő, aki ugrik, ha jelzést ad. Lehet, hogy ezért.

De mi a fene vezet engem, hogy nem lépek tovább, hogy nem zárom le magamban az egészet, hogy nem küldöm a fenébe, amikor jelentkezik. Pedig annyiszor megfogadtam már.

És  igen, megint ott tartunk, aki akar az megtalál, aki akar, az keres. A többivel meg nem kell törődni. Azt mondják, az élet, akkor is azt adja nekünk, amire szükségünk van, amikor éppen elvesz.  Búslakodok, hogy most kevesebben keresnek, hogy a levelével megint csak felcsigázott.

De végül is miért bánt ez? Valójában be tudnám-e iktatni, ha holnaptól ráérne.És ha őszinte akarok lenni, akkor nem.

Ahogyan a napokban az is eszembe jutott, hogy bármennyire is elementáris erejű volt az Andrással való együttlét, már sosem lenne olyan. Az érintése bizonnyal még mindig elszédítene.

És átélhetném-e újra azt az élményt, ami még mindig él bennem. Biztosan nem. Számára (számukra) sem én vagyok  már az izgalmas, hiszen annyi nő van még, akit szúrhatna.

A továbblépést új gondolati aspektusba kell rendezni.

Nem agyalni azon, hogy már miért nem, Csak örülni, annak, ami volt.

És lássuk be most új, fontosabb projektek indultak.

Jó estét. Nem zavarom? Helyzet jelentést kérek.

Jó pár hét eltelt, mióta nem jelentkezett – jó, volt közben egy "boldog nyulat" – persze, az nem érvényes, mert a nyúl felénk sose jár, de lényegében hosszú idő óta nem beszéltünk.

Időközben sikerült törölnöm a képeit. Lejelentkeztem az oldalról is. Úgy tűnt sikerült feldolgozni a tavalyi egyoldalú szerelmet, mely annyi fájdalom mellett, mégis oly sokat adott nekem

És  akkor egyszer csak kiderül, hogy élete egyik fontos pillanatában, az jutott eszébe, amit én mondtam.

Sokat adtunk egymásnak.

Az biztos, hogy el nem vettünk – mondta.

lldi szerint a szerencsétleneket vonzom. Lehet benne valami, de akkor ez családi vonás.

Már anyám is pártfogolta a hajléktalanná vált, húgommal egyidős srácot.. Laci évekig járt hozzá, néha pénzért, de legtöbbször csak emberi szóért. A lányom első pasijai gyakorlatilag mind árvák voltak, épp csak abban különböztek, hogy milyen korán jutottak árvaságra. Andrásnak még évek múlva is időnként feltöltöttem a telefonját.

Szóval így szocializálódtam.

Ráadásul, sosem tudtam nemet mondani. Hiába is végeztem  asszertiv tréninget, hogy a magam érdekében néha nemet mondjak, lássuk be, nem megy. Persze a legtöbben pénzt kérnek, és néhányuknak eszükbe sem jut visszaadni.  De amikor még ennyi pénzem sem volt mindennel megtaláltak. Talán az egyik legdurvább az volt, amikor magamba roskadtan a fáradtságtól üldögéltem a napon és a szembe-szomszéd megkért, hogy menjek már át kimosni, mert hogy hamarosan hazaér az élettársa és még bevásárolni is kell.  És én kimostam kérem.

Valahol ez tényleg borzasztó, hogy nem csak nemet mondani nem tudok, de  alapból mindig a jót feltételezem a másikról, és persze elhiszem, hogy most halt meg a legjobb barátja, vagy utcára kerül, mert nem tudja fizetni az albérletet. És én segítek. Pedig megtanulhattam volna, hogy sokan mennyire rájátszanak erre. De nem, elhiszem, hogy ki kell menni a barát temetésére Ukrajnába, és persze kocsit kell bérelni, meg koszorút venni, de persze az "életem árán is megadom, mind azt a jót, amit tőled kaptam. És még én legyek hálás, hogy csak bennem bízhat, mert én ugye meghallgatom, megértem, jó tanácsokkal látom el. És hülye módon, még jól is esik, hogy igen, megint segítek valakinek.

Miért van az, hogy csak a süket dumát hiszem el. És amikor barátaim, igazán jó ismerőseim, vagy érdek nélkül nyilatkozók dicsérnek, akkor rosszul érzem magam, akkor nem fogadom el, hogy kedves, jószívű, rendes, vagy akár csinos, szép vagyok.

Sémák között élem az életem, és  bizony mindig rosszul reagálok. Túlkompenzálok és hárítok.Bármilyen módszert is választok, és bárhogyan próbálom ésszel felfogni, hogy igenis értékes ember vagyok, legbelül mégis a magára hagyott, megalázott, önmagában sosem bízó, magát értéktelen senkinek érző szerencsétlen gyerek maradtam.  És amíg nem hiszem el, amíg nem tudom elhinni, addig nem tudok fordítani a sorsomon.

Mióta ráébredtem több évtizedes magányomra, próbálok kilábalni belőle. De hasztalan keresem a társam, valakit, akivel megélhetem a feltétel nélküli szeretetre épülő kapcsolatot, amiben sosem volt részem. 

....Ha te lennél az, aki nekem mindenem volnál....

(Kép forrás: pinterest/blog.styleestate)

Nem értem, hogy egy normális, boldog kapcsolat miért elérhetetlen álom némelyeknek.

Amikor Erzsi azt mondta, képzeljem el magunkat boldog pillanatokban  (magam és azt, aki ugye még nincs), rájöttem, hogy annyira nem volt részem ebben, hogy elképzelni sem tudom. Csak odáig jutottam el, hogy valaki, aki szeret, megfogja a kezem.

Ekkor kezdtem el képeket gyűjteni meghitt együttlétekről, örömtelinek gondolt pillanatokról - szeretetről, szerelemről. Annyira idegen volt számomra ez a világ, hogy kezeket kerestem, amelyek kifejezik.

Ebben az időszakban keresett meg Sigmund. Ő nem igazán beszélt/írt jól magyarul, én hasonló nehézségekkel küzdöttem a német nyelvvel. Szeretett fotózni, így hamarosan a képek is segítették a megértést. Mindjárt a levelezésünk elején - mintegy a találkozásunk szimbólumaként - küldött egy fotót, melyen egy férfi és egy női kéz közeledik egymáshoz, csak az ujjak hegyén érintik egymást.  Nagyon meglepett. Nem esett szó a kezeknek  az én asszociációs rendszeremben gyakorolt hatásáról.  A nyelvi nehézségek  mellett sajnos a távolság is  ellenünk szólt, valahogy mégis úgy éreztük, egymásra találtunk. 

És egy nap pontosan azt a fotót küldte el, mely  a legkedvesebb volt nekem, amely a leginkább kifejezte számomra azt a boldog párkapcsolatot, melyben feloldódhatok, s melyben egyre kevésbé remélem, hogy részem lesz.

Az öröm és meglepetés mellett fájdalmas is volt  ráébredni, hogy talán ő lett volna az, ő lenne, a soha létre nem jövő, igazi kapcsolatom. Azóta nem levelezünk.

Álljon most itt egy másik szeretett fotó, szintén a Pinterestről gyűjtve.

Hello kedves… mi újság…ne aludj… próbálkozott Gaba szombat éjjel, de már aludtam.

- Szia, mi a helyzet? Jelentkezett Marko. Szívesen felajánlom a társaságom, ha unalmas lenne egyedül.

- Tudod, van egy barátom hét hónapja, igaz ő is fiatal.

- Na a mázlista

- De azért jól esik, hogy megkerestél, de miért engem, nem én vagyok a korosztályod,

- Hát igazán felejthetetlen volt az az este. Örök élmény

- Tényleg ennyire jól érezted magad velem?

- Persze, nem hiába szerettem volna.

Végül megegyeztünk, hogy nem.

És akkor, egyszer csak Dominic is írt.

Szia, szép reggelt gyönyörű szépségem, kedves E.. Ne haragudj, hogy nem jelentkeztem, bocsáss meg, hogy nem írtam. És így tovább, egy oldalon keresztül:  hogy azóta sem volt olyan élményben része, és minden pillanatát élvezte az együttlétnek…  Ahogyan fogalmazott: nem csak szex volt, hanem igazi szenvedélyes, odaadó együttlét. És hogy mennyre szeretne velem személyesen találkozni, hogy elmondja, mi van vele, mert én megértem, és jó tanácsokat adok, és igazán csak bennem bízik,  és hogy újra együtt legyünk, mert ugye azóta is rám gondol.

Akkor miért nem jelentkeztél nyolc hónapja?  – nem tudom, jött a válasz.

Most ne boncolgassuk miért nem jelentkezett, nem is érdekes. De kevésen múlt, hogy ismét be nem dőltem. Mert igaz, ami igaz, a múltban nagyon törte magát hogy velem legyen, és kétségtelen, hogy mindig egyértelműen kitűnt hogy élvezi. Csak egy idő után ugye mindig volt valami pillanatnyi probléma, amiben a segítségemre szorult, és mivel számomra is megmagyarázhatatlanul, a nők hülye módján reméltem, hogy „megmentem”, valahogy mindig úgy alakult, hogy igen, segítettem. Beléptem a levehető HP-k kategóriájába.

Most amikor egyszer csak irt, újra meg újra elolvastam a nekem oly kedves sorokat.  És már csaknem ott tartottam, mint máskor, hogy egyre inkább felértékelődik bennem a másik megkeresése.

És egyszer csak leesett a tantusz. Dominic nem hülye, pontosan tudja, mire ugrom.  A hülye itt megint én vagyok, hogy nem jöttem rá rögtön, hogy valamit akar.  Vagy egyszerűen átállt a fizetős oldalra, és azt hiszi hogy  azóta sem találtam senkit, és fizetni fogok azért, hogy vele legyek?

Később az üzenetváltásból kiderült számára, hogy igen, van egy fiatal barátom, akinek fontos vagyok, aki odafigyel rám és emellett igen kitartó és jó az ágyban is.  Ennek ellenére nem utasítottam el.  Beszéljünk, írta. Úgy tűnik,  azóta  újra sikerrel küzd  a hiányommal.

Ismét meg kell állapítsam, Gaba a legjobb választás, kellemes együttlét, semmi bonyodalom.

"Mindenki arról álmodik, hogy egy napon belép egy férfi, aki meglátja bennünk az igazi nőt, az érzéki asszonyt, a hűséges társat, a megértő barátnőt. (Paulo Coelho: Tizenegy perc )

Ő mondta még az első napon: "királyfi nem létezik, a királynő se, tökéletes nincs, de megfelelő lehetséges." Olyan természetességgel tudott örök érvényű igazságokat kimondani, ami csak a bölcs öregek sajátja. Furcsa módon a Napi Coehlot is ismerte. És mindig tudta, hogyan tegyen helyre.

Igen, szerencsések lehetünk, ha egy megfelelőt találunk. Csak furcsa, ha az ember hatvan évesen ismeri fel, hogy mire is van szüksége, ha akkor találja meg az igazit. Sajnos a másik pedig másban látja. Shakespeare óta mindig olyanok után futunk, akik mások után futnak. Lehet persze, hogy számtalan  megfelelő  jött nap mint nap szembe, de hát minek is, ha az embernek éppen nincsen rá szeme.

A minap is egy tarot kártya kapcsán beszéltünk róla, hogy szeretni és szeretve lenni, erre vágyom, és akkor Ildi ma ezt posztolta: Szeretni és szeretve lenni viharok közepette, a legszebb életajándék.

Igen, ez a legtöbb, amire az ember vágyhat. addig meg pótcselekvések, biovibrátorok, pasik, akik átejthető hülye picsának gondolnak, pasik, akik számára semmit sem jelentek, és magányos esték.

Először meg kell tanuljam, hogy elégedett legyek akkor is, ha magam vagyok, hogy szeressem magam, hogy kényeztető programokkal kényeztessem magam. És ha én teljességgel elfogadom, szeretem magam....

akkor....

talán...

Hát jó, mindenre a pasik sem emlékezhetnek, a felejtős nőkre meg végképp. De akkor mégis mi fogja meg őket, miért jelentkeznek újra.

Péter, a látszólag álom pasi, aki ugye nyolc hónap után újra jelentkezett, majd  megkérdezte és én bizony megírtam, hogy  milyen emlékeim vannak róla. Ezután  törölte a profilját. Barátnőm mondta, hogy a kettő között nincs összefüggés, mert ne legyek már ennyire öntelt, meg hogy  pont leszarja, hogy egy hülye idős nő mit ír neki.

Mondhatnám, hogy nem lepődtem meg, (pedig, de) amikor egy hete egy másik online társkereső oldalon ismét írt: - Szia! ismerkedhetünk?

- Péter, most komolyan?

- Igen...nőiesnek érezlek...
Mit szabad tudni Rólad?

- Kedves Péter, 
Igen, valóban nőies vagyok, és az elmúlt évben megtanultam azt is elfogadni, hogy nálam sokkal fiatalabbak keresnek meg, és nem csak egy-egy futó szexre.

A most komolyan kérdésem, arra vonatkozott, hogy immáron harmadik alkalommal írtál nekem, és annyira megragadhattam a figyelmedet, hogy ismét nem emlékszel a megelőző alkalmakra.

1. kb. egy éve: olasz espresso, vagy tea ? kérdezted- válaszul írtam egy kis szösszenetet a ristrettoról és a lattéról, majd még némi levelezés, majd gyorsrandi és rapid szex.

2. másfél- két hónapja ismét írtál, a leveled alján akár visszaolvashattad volna a korábbi levelezésünket - de nem tetted.
És mikor emlékeztettelek, hogy már egyszer túlestünk a rapid szexen is, ami ugye elementáris hatású lehetett, ha gőzöd sem volt rólam.
Most ugye nincs lehetőséged visszaolvasni, ezért is foglaltam össze az előzményeket.
Persze, lehet hogy rosszul látom a dolgokat és akár arra is gondolhatnék, hogy milyen jó, hogy többször is megakad a szemed rajtam.
És az is igaz, hogy nem te vagy az egyetlen, aki többször is úgy keres meg, mintha sosem látott volna képet rólam.
Összegezve: nem bánt, nem is bosszant, csak csodálkozom. Azt gondoltam, hogy pszichológia tanulmányok mellett (ha igaz, amit tavaly mondtál), jobban kellene, hogy emlékezz az emberekre.
Kivéve, ha az elmúlt egy év, 365 nőt jelent.

Mit tesz Isten, a válasz elolvasását követően itt is törölte a profilját. Erősen gondolkodom rajta, hogy kísérleti jelleggel minden oldalra feljelentkezem.

Amúgy persze  szót sem érdemelne, ha ő lenne az egyedüli. Talán két nappal később keresett meg egy férfi, akivel egy hónappal korábban Viberen, már  a randi megbeszéléséig is eljutottunk, amit azután aznap mondott le.

Ne haragudj, de nem emlékszem rád - írta, mikor jeleztem, hogy már pár kört futottunk. Nem haragszom, csak nem ér meg  egy hangyányi erőfeszítést sem, hogy bármit beletegyek egy ilyen ügybe.

Szóval nem tudom, nyilván könnyebb dolgunk van, nekünk nőknek, mert nem mi keresünk meg egy csomó pasit, de ők meg ne vegyék zokon, ha egy ilyen indítás után, mi is pont leszarjuk őket.