buona sera

Ha valaki megfogná a kezem....

Fiatal pasi, negyven feletti nő

2017. február 02. 15:17 - nem a szőke

Mivel jócskán negyven felett vagyok és se szeri se száma a harmincasok, negyvenesek megkeresésének, gondoltam itt az idő, megfejtem, mi motiválja a pasikat. Persze a „kutatás” nyilván szubjektív lesz, és semmiképpen sem tekinthető reprezentatívnak, bár törekedni fogok a  minél nagyobb elemszámra, valamint az iskolázottsági, életkori, lakóhely és foglalkozási ágazat szerinti lehetséges változatosságra.

Bevezetőként álljon itt az „ aranygondolatok”  egyik cikke, mely a fordított helyzetet vizsgálja, azaz mit keres egy negyven plusszos nő a harmincas pasikban.

„Fiatal pasi, idősebb nő. Szaporodni látszik a jelenség. 

Milyen egy egyedülálló negyven feletti nő?

Először is dolgozik, tehát el tudja tartani magát. Valószínűleg már van gyereke és (akár többször is) elvált. Mivel manapság magasak az elvárások a női nem felé, ezért jól néz ki. Nincs elhízva, öltözködik, ápolt. A lelke edzett, végigcsinálta a válást és nem rokkant bele. Nevelte/neveli egyedül a gyerekeket, nem riad meg a kihívásoktól, mert az élet már számtalan próbatétel elé állította, amit magának kellett megoldania. Helyt áll minden fronton. Megszokta, hogy mint nő, mint anya, mint háziasszony, s mint munkaerő is topon legyen. Egyszerre. Harmincas éveinek csatái után remekül tudja irányítani és élvezni az életét.

Biztos, hogy sokáig próbált társat találni a saját korosztályában és nem torzulásból bukik a harmincas pasikra! Belefutott jó néhány 40+-os férfiba, sok a nős, aki csak mellékutat keres, szexet, másodikat (harmadikat). Nem társat.

És most nézzünk meg egy egyedülálló negyven feletti férfit!  Kiégett, le van harcolva. Az igényesség nem jellemző, inkább az elhanyagolt külső. A sörhas a minimum. Az öltözködést hagyjuk is… A lelke össze van törve, vagy alkoholista lett a válás után, vagy (újra) anyuci kisfia. Nem edződött meg a gyerekneveléstől, mert sohasem volt az ő dolga. Akárcsak a háztartás. Nem tudja, mi fán terem. Tehát nem akar gyereket nevelni és porszívózni sem. Kapni szeret, adni kevésbé.

És a 40+-os pasi a 20-as, 30-as nők között keresgél! A negyven feletti nőben saját öregedését látja, és ettől retteg!

És most lássuk a mai 30-as pasit! Illetve, hogy miben különbözik az idősebb férfiaktól. Életerőtől duzzad. Abban a világban, amiben ő nőtt fel, egyenlő munkamegosztás van. Ezért a mai harmincas férfi nem hátrál meg a feladatoktól, akkor sem, ha háztartási munkáról van szó és akkor sem, ha a gyerekekről. Vannak tervei, céljai, álmai. Ad a külsejére. És a legfontosabb: nőként bánik a negyven feletti nővel! Képes csodálni és elismeri az élettapasztalatát. Habitusában inkább egy hullámhosszon van a negyven feletti nővel, mint ősz(ülő) társai.

Tehát mit keres a negyven feletti nő a harmincas pasi mellett? Pont azt, amit a negyvenes, ötvenes pasitól nem kap meg.

Ne sértődjenek meg a negyvenes, ötvenes férfiak!  Megküzdöttek a magukét, elismerés érte. De ha csinos, fitt nőt akarnak, aki tele van tűzzel és életkedvvel, akkor hasonló jellemzőkkel kellene büszkélkedni…

De azért ne legyen illúziónk.  A 40+-os nő nem mindegy mennyire plusszos. És a harmincas pasi sem mind egyforma. A legváltozatosabb okok  vannak a háttérben.  Szóval nem lehet egy kaptafára  venni. Tény hogy van igény a jóképű, értelmes fiatal pasiknál az érett nőkre.”

Eddig az idézett cikk.

Igen, lehet vele vitatkozni:

A negyven plusszos nők többsége, nem keres fiatal partnert, legfeljebb pár évvel fiatalabbat tart elfogadhatónak. És a harmincas pasik többsége sem az érett nőkre bukik.

(Annak ellenére, hogy a magyar társadalomban a huszadik század elején kifejezetten hagyománya volt a fiatal férfiak – érett nők kapcsolatnak. Ugyan ezek a kapcsolatok nem voltak nyilvánosak, de kétségtelen férfiak generációja tanulta meg érettebb partnerétől, hogy miként is bánjon a nőkkel. ld. Érett asszonyok dicsérete.)

Talán a cikk általánosításai leginkább a negyven plusszos pasik leírásában járnak közel az igazsághoz, hozzátéve, hogy elsősorban az ötven feletti társkeresőkre jellemzőek a megállapítások. (Tisztelet a kivételnek.) 

Egy a nő/férfi viszonyban, életmódban, bekövetkezett változásról a cikk nem beszél, illetve csak utalásaiban van jelen. Míg pár évtizede a negyvenes éveikben járó nők kifejezetten öregnek tűntek negyven feletti párjuk mellett, addig mára ez a helyzet megváltozott.  A házasságban élők közül is a nők nagyobb részben kezdenek el foglalkozni egészségük, fiatalságuk megőrzésével.  A gyerekek önállóságával a folyamat felerősödik, egyre többen tekintik ezt az időszakot egy új kor kezdetének.

Ma, ha egy ötvenes – hatvanas éveikben járó átlagos házaspárt megnézünk,  a férfi sokkal idősebbnek tűnik . Azt mondanám, hogy  a hatvan felettiek esetén  a nő valójában  egy nála 7-8 évvel  fiatalabb férfival van azonos korban. A helyzet sokkal szembeötlőbb, az elvált, párkereső, azaz egyedülállóak esetén. (Ennek okairól érintőlegesen a cikk is beszél.)

A fentiek is azt mutatják, hogy teljesen normális igény, ha egy idősebb nő, magánál 8-10 évvel fiatalabb férfit keres, azaz akkor keres a saját korosztályában.

És akkor nézzük az alapfelvetést, a 40+-os nő, fiatalabb férfi esetét. 

A vizsgált 40 ++-os nő profilját az elmúlt évben az egyik társkereső oldalon 5356 férfi nézte, és közülük 2951 fejezte ki tetszését,  jelölte kedvencének a nőt. Közöttük nagyjából fele – fele arányban  található a korcsoportba tartozók, illetve a negyven alattiak. Hozzávetőleg a tizedük aktivizálta magát, levelet írt.  (A megkeresők közül szinte alig volt az idősebb korcsoportba eső.) A levelezés 15 százalékban személyes találkozást eredményezett.

Mivel a nő saját szocializációjától is idegen volt a fiatalok megkeresése, hónapok teltek el, amíg egyáltalán el tudta fogadni, így valamennyi levélírótól megkérdezte, hogy

  1. "látta a koromat?"
  2. "ha igen, miért nekem ír és nem egy, a korosztályába tartozó hölgynek?"

A válaszok és a későbbi levelek, találkozások tapasztalata alapján mindösszesen három olyan eset volt, ahol bezavart az anyaszerep iránti igény.

Minden más esetben  „a kor nem számít” válasz érkezett.  Ugyanakkor az érdeklődők – nem meglepő - elsősorban szexuális kapcsolatra vágytak.  A fent idézett cikk írójának abban azonban egyértelműen igaza volt, hogy szinte kivétel nélkül megbecsülték már a választ is, nem beszélve a találkozás lehetőségéről.  És a „szerencsések” közül sokan - akikkel találkozás is létrejött-  a mai napig rendszeresen jelentkeznek egy újabb találkozás reményében.

Az elmúlt év során szerzett személyes tapasztalataim is hasonlóak, és a kezdeti csodálkozástól, érthetetlenségtől, örömtől, esetenként büszkeségtől elvezettek odáig, hogy ma már nem lepődök meg a fiatal levélírókon (én sosem kerestem nálam fiatalabbakat). 

És természetesen, továbbra is keresem a társam, és nem gondolom, hogy egy harmincas férfi számára én jelentem a megoldást, mint ahogyan ő sem jelentheti számomra. 

Velük ellentétben  viszont én nem vagyok könnyű helyzetben.

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://buonasera.blog.hu/api/trackback/id/tr5212176610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.02.02. 19:41:26

halott ügy...mindenki a saját korosztályában keresgéljen, mártózzon

nem a szőke 2017.02.03. 09:04:14

Gondolom mondod ezt azoknak a pasiknak, akik tartósan a 40+-ban keresgélnek. Mert, talán arról már hallottál, h a 40+-os nőnek a legkisebb erőfeszítést sem kell tennie, ha ebből a körből akar válogatni - még ha nem is őket keresi.
Amúgy meg, férfiként talán még nem vetted szemügyre az ötvenes-hatvanas férfiakat és nőket és nem láttad, hogy a férfiak ebben a korban egy pillanat alatt válnak trottyos öregemberré, nulla élettel.
De, szerencsére a többség még mindig a korosztályából válogat, csak nem érdemes egy legyintéssel elintézni a jelenséget. A bejegyzés pedig azért íródott, hogy egyik oldal se érezze bűnösnek magát.
Mert akárhogy is, ezt a helyzetet lelkileg is fel kell dolgozni a résztvevőknek.

2017.02.03. 13:56:11

@nem a szőke: nagyon nem szimpatikus, hogy ennyire végtelenül felületes és sztereotipizáló nézeteid vannak... a cikkhez nem akartam hozzászólni, mert te is idézel valami írást (mondjuk az rád jellemző, hogy mit olvasol és mit tartasz közlésre alkalmasnak). Az a primitív butaság ami ezeket mondatja valakivel, hogy a nőkkel szemben magasak az elvárások EZÉRT ők jól néznek ki... bezzeg a pasik vénember trottyos borzalmak. Jajjj ! Ez a primitívség már fájdalmas :-(

2017.02.03. 18:52:00

@nem a szőke:

Egy nő huszonéves korában a társkereső piacon ugyanúgy válogathat, mint 50+ évesen - de huszonévesen még jóval magasabban lévő polcokat is elér.
Az említett esettanulmány eléggé elgondolkodtató, ha a hölgy egy év alatt a közel 3000 fős kínálatból csak válogatni és felpróbálni tudott, választani nem, ott valami probléma van szerintem, vagy a választékkal, vagy az elvárásokkal.

2017.02.03. 18:58:45

És már megint a számok bűvöletében égünk, hogy a hölgyekre hány ezer férfi kattint rá a társkeresőn. :)
Ahogy te is mondtad korábban, a lényeg, hogy a választékban EGY olyan legyen, ami/aki megfelelő. És ha ez az egy hiányzik, akkor szerintem megette a fene azt az egész választékot.

nem a szőke 2017.02.03. 21:07:45

@zpetal: Hát legyen neked igazad, meg azon ezreknek, akik egy év alatt nem találnak párt.
Meg ki tudja, lehet h csak felpróbálni akar.

nem a szőke 2017.02.03. 21:28:28

@Kulics: Furcsa, hetek óta olvasod egy primitív, sztereotípiákban gondolkodó, igénytelen nő írásait. Mi ez, ha nem mazochizmus.

Senkinek nem kötelező, pláne egyetérteni. Feltűnhetett volna, hogy kifejezetten szeretem kiverni a biztosítékot.
Számomra ugyanis nem érdektelen, hogy miként reagálnak.

2017.02.03. 21:33:03

@nem a szőke: már kivettelek a követésból. Csalódást jelentettél.
Amikor kiderül, hogy a király(nő) meztelen, akkor mindenki azzal takarózik, hogy csak provokál. Mert milyen érdekes, hogy érdemben nem reagáltál a felvetésemre.
És ez most már tényleg igénytelen szint.

2017.02.03. 21:35:55

@nem a szőke:

Nem mondtam, hogy igazam van, csupán azt, hogy elgondolkodtató. :)
Amikor annó lakást kerestünk, ha azt láttam, hogy egy ingatlant már több éve hirdetnek, ott azért bekapcsolt a vészjelzőm, ugyanígy, amikor régen társkeresőztem, az ilyen 3-6 éve regisztrált hölgyek adatlapjain is csak automatikusan átscrolloztam.

Azzal persze tisztában vagyok, hogy a társkeresőn sokan vannak fenn sokféle motivációval, a nők és a férfiak közül is egyaránt, teljesen elfogadom és megértem azt is, ha egy hölgy csak hirdetni és árulni szeretné a petrezselymét, nem pedig eladni .

Persze azon érdemes elgondolkodni, hogy negyven-ötven fölött az idő már az ember ellen dolgozik társkeresésnél. Pláne a nőknél, ahol demográfiailag is csökken az elérhető férfiak száma az idő előrehaladtával, és könnyen lehet, hogy a férfiaknak az a szintje, amit ma még visszautasít, 2-3 év múlva már csak vágyálom lesz a számára. (Ez persze a férfiaknál is hasonlóképp van, csak lassabb ütemben romlanak az esélyek szerintem.)

2017.02.03. 22:34:42

@Kulics:

Nem kell az ilyen odamondogatásokat véresen komolyan venni szerintem. :)
Abban igaza van nem a szőkének, hogy a nőktől társkeresésnél még idős korban is elvárják a jó megjelenést, és én is azt látom, hogy nagyon sok egyedülálló középkorú nő tolja kis dobozkákból a patikamérlegen kimért barnarizst-csirkemellet-salátát, meg jár heti 4-5-ször mozogni, festi élénk színűre az ősz haját, meg felvesz mellé egy húszcentis magassarkút, meg miniszoknyát párducmintás csőtoppal - de mi férfiak azért tudjuk, hogy a fiatalság illúziója nem egyenlő magával a fiatalsággal, még maga Madonna is csak egy jól karbantartott öregasszony, bocsi. :) Amivel a nők nagyon nehezen tudnak mit kezdeni bizonyos kor után, az a bőr, a kötőszövetek (pl. has, mell, ajkak stb.), és hiába a jó fenék meg comb, az ilyen aprót triggerek nagyon le tudják rontani az összhatást.
Ja, a nők egyébként tartós kapcsolatban tudják ám nagyon-nagyon elhagyni magukat, amikor úgy érzik, hogy végre megfogták a megfelelő faszit, és most már lehet szarul kinézni. ;) Tehát azt mondom, nem az a kunszt, ha egy nő egyedülállóként jól néz ki, hanem az, ha egy 15 éves házasság után is. De ez (meg ennek a következményei) már egy másik történet.

A férfiakkal ezzel szemben teljesen mások már az elvárások, egy középkorú férfi, ha kellő magabiztosságot sugároz, stabil az egzisztenciája, jó és reális az önértékelése, rutinosan kezeli a női játszmázási próbálkozásokat stb. lazán találhat trottyos öregemberként is fiatal bikinimodell babát magának, ha akar. :) (Saját korabeli nőt meg még könnyebben.)

nem a szőke 2017.02.03. 23:14:45

@Kulics: Ez volt az igényes felvetésed? "nagyon nem szimpatikus, hogy ennyire végtelenül felületes és sztereotipizáló nézeteid vannak... a cikkhez nem akartam hozzászólni, mert te is idézel valami írást (mondjuk az rád jellemző, hogy mit olvasol és mit tartasz közlésre alkalmasnak). Az a primitív butaság ami ezeket mondatja valakivel, hogy a nőkkel szemben magasak az elvárások EZÉRT ők jól néznek ki... bezzeg a pasik vénember trottyos borzalmak. Jajjj ! Ez a primitívség már fájdalmas :-("
"Amikor kiderül, hogy a király(nő) meztelen, akkor mindenki azzal takarózik, hogy csak provokál. Mert milyen érdekes, hogy érdemben nem reagáltál a felvetésemre.
És ez most már tényleg igénytelen szint."
Amúgy meg nem tetszhetünk mindenkinek, nem is ez a célom, valójában, még csak nem is a megbotránkoztatás.
Egyszerűen az elmúlt egy évben nagyon sok számomra kifejezetten meglepő tapasztalatot szereztem, számos csalódás és öröm ért. Az írások elsősorban saját magamnak szóltak, segítettek feldolgozni a sokkszerű élmény.
Mivel 2008. óta írok blogot magamnak, a teljes érdektelenség megnyugtató állapotában, meglepett, amikor egyik nap arra ébredtem, hogy két nap alatt 26 ezer letöltésem volt.
Ez a meglepetés mellett, kissé más irányba tolta az eredeti szándékot.
Ugyanakkor a tanulási folyamat szempontjából egyértelművé vált, hogy a kiverem a biztosítékot típusú írások lényegesen több hozzászólást eredményeznek, és ez számomra a nem reprezentatív közvéleménykutatás eredményét nyújtja.
Amúgy mindenkinek szíve joga engem , vagy az írást igénytelennek, primitívnek tekinteni, ahogyan számtalan beszólást is kaptam már.
Mivel úgy gondolom bármi tanulságot hozhat, soha semmit nem töröltem, moderáltam - remélhetőleg nem is fogok.
Szóval itt álok én, és olvasgatom számos macsó kommentjét.
Egyértelmű, hogy nem egy platformon vagyunk.
De nem is kell, hogy egyetértsünk.
És szíved joga, hogy idenézel, vagy sem. Ugyanakkor engedj meg egy kérdést, mi volt az, amiért követtél, volt bármi, amit érdekesnek találtál.
(Ismét csak a tanulság kedvéért.)

nem a szőke 2017.02.03. 23:17:24

@zpetal: Temészetes, továbbra is azt az egyet keresem.

2017.02.04. 10:52:01

@nem a szőke: A nézettség akkor ugrik meg amikor egy bombasztikus cím miatt kikerül az index főoldalra a blog ajánlóba.
Azt vártam, hogy te is előjössz saját életeddel, saját történeteiddel. Mert abban van az azonosulási lehetőség, attól leszel emberi. Ha ugyanazokat a csetlés-botlásokat vagy akár sikereket olvashatjuk, amikkel tudunk azonosulni. Mármint párkeresési témakörben. Ez annyira elbonyolódott a mai világban, hogy érdekel minden vélemény és emberi gondolat és tapasztalat a témában.
De ilyen buta sztereotipizáló, minden nőt és férfit sematizálva összemosó beszűkült irást kitenni a sajátod helyett... ez volt a végső csalódás számomra.
A felvetésem az volt, hogy kérdeztem, miért egyenes következménye a nőkkel szembeni elvárások megnövekedésének az, hogy MEG IS felelnek ennek a nők? Zpetal kolléga értelmesen leírta a dolgot, hogy hiába járnak spinningre a csajok meg ilyen olyan diétáznak az öregedést nem kerülhetik el.. és amikor az ember keze bizonyos testtájakra téved akkor megrémül, hogy mi is van a ruha alatt. Ezért nagyképűség a nőket piedesztálra emelni, a férfiakat meg sárbatolni en bloc.
Minden jót neked !

nem a szőke 2017.02.04. 15:10:03

@Kulics:
Az index kiemelést tudom, ismerem, a hirtelen jött látogatottság a másik blogomhoz képest lepett meg, amit nyolc év alatt talán ha ketten néztek meg. Miközben csak és kizárólag saját csetlő-botló életem naplója.
Az idézett cikkel kapcsolatos véleményt értem.
A nők a spinningtől nem lesznek fiatal testűek, ezt pontosan tudom, mint ahogyan minden esetben el is mondom, h nem vagyok 25 éves testű.
Sőt sohasem jutna eszembe a fiatal pasik megkeresése ellenére, hogy ne legyek tisztában saját korommal, és azzal, hogy ezektől az esetektől nem fiatalodok egy percet sem.
Amúgy meg a téma, és az életem teljes megváltozása, szokásos gátlásaimat ezerszeresére növelte, igy egyszerűen fel sem merült bennem h ne harmadik személyben írjak, hanem felvállaljam a velem történteket.
Igen az ember tanulni szeretne, és megosztani a saját butaságait is.
Ettől persze nem könnyű a történtek mellett feldolgozni a rengetek lesajnáló, beszóló kommentet is, ami egyáltalán nem járul hozzá a felvállaláshoz.
SZóval igen Bea és a többi is én vagyok.

2017.02.04. 17:48:04

@nem a szőke:

"Ettől persze nem könnyű a történtek mellett feldolgozni a rengetek lesajnáló, beszóló kommentet is"

Szerintem senki nem írt kifejezetten beszolo vagy sértő kommentet neked - vagy legalábbis nem ment túl az általad megütött fricskazo hangnemen. Perrsze tény, hogy a nők szeretik az őszinteséget, de aztán megsértődnek, ha az ő őszinte véleményüknek csak a töredékét is visszakapjak. :-)
De én is azt mondom, hogy nehez a leírtak után emberileg azonosulni veled. Mert igazából mi is jön le?

Egy sikeres és határozott ember vagy, rengeteg emberrel kerülsz kapcsolatba naponta - de te magad is arra panaszkodsz, hogy nőként nem igazán vesznek észre. Az utánad érdeklődő korodbeli "normális" férfiakat baratzonazod, aztán (már bocsánat) butacskan csodálkozol, hogy a fiatal macsoknak meg csak villámrandira meg villamszexre kellesz. Meg ugye eddig azt olvastuk, hogy nem kapod meg a fiataloktól azt amit szeretnél, most meg kiderult, hogy a fiatalok a hozzadillok, hiszen a korodbeli férfiak trottyos venemberek. :-)

Ezek után én is csatlakozom a korábbi olvasói kérdéshez: te akkor tulajdonképpen kit keresel, és legfőképpen mire? Mert amíg ez nem tiszta, addig hiába a többezres választek, és hiába telnek az évek, legfeljebb válogatni meg próbálgatni fogsz, és téged is csak felprobalnak. A legjobb szelek sem segítik azt a hajót, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.
süti beállítások módosítása