É: Megint kucorodok. Ez a gyermeki összehúzódás - már, hogy ne lássák a mellem, meg ilyesmi - szerintem onnan van, hogy hatéves koromban majdnem megerőszakoltak a lépcsőházban. csak "szerencsém volt", az utolsó pillanatban észrevette valaki. Mert kiáltani nem tudtam. De most ez a kucorodás, vágyakozással van együtt. Korábban meg mindig szégyenérzettel. Ezt is tőled kaptam.

Ő: Könnyen lehet, hogy nagyon sok mentális bajod innen ered.    Ebből az élményből.

É: Sok ilyen volt az életemben.

Ő: Hogy majdnem megerőszakoltak?

É:Három évesen a vécébe menekültem és bezárkóztam, mert az apám, konyhakéssel kergetett.

Ó: oké.... körvonalazódnak a dolgok.

É: Öt évesen egy csomó estét töltöttem egyedül  a Joliot Curie téren. Anyu felment a későbbi nevelőapám lakásába. Én meg ott hintáztam a sötét téren. Emlékszem mindig hangosan énekeltem. Ma már tudom, hogy azért, mert féltem. Az egész életem ilyen volt.

Ő: Beszélhetünk ezekről a dolgokról. Ha szeretnéd.

É: Majd meglátom, nem akarok most visszaesni a rossz hangulatba. A kucorodásról jutott eszembe, de most valahogy megkönnyebbültem, hogy kijött, hogy már ezt sem kell titkolnom.

Ő: Egyáltalán nem kell titkolnod, mivel ezekről nem tehetsz és nem kell szégyellned magad miattuk. persze ezt a benned lakó gyermeki lényed nem feltétlenül érti és fogadja el, asszed nem tudom? Az ilyen traumákat nem eltemetni kell, hanem felszínre hozni és elkezdeni feldolgozni, szép lassan, hónapról, hónapra. DE egyre kérlek, ne legyél türelmetlen saját magaddal szemben, és ne haragudj magadra, ha úgy érzed, valamiért még nem jött el a várt eredmény. Sok idő kell ide, ezt fogadd el és ennek megfelelően gondolkodj. Jó kislány.

 Fájdalmas  felidéznem ezt a beszélgetést. Igen az emlékek miatt is, meg amiatt is, ahogyan ő minden helyzetet kezelt. Olyan volt, mint ha kettőnk közül ő lett volna a felnőtt. A "jó kislány" meg ahogyan türelemre intett. Azóta is őt keresem mindenkiben, remélem még megtalálom.