Na jó, persze azért nem a szex a legfontosabb. Ha ez lenne, hagynám az egész keresgélést, és nyugodtan hátradőlnék.

De, lássuk be, nem az altestem iránt érdeklődőket keresem, sokkal inkább azt, akit esetleg a érdekelnek a gondolataim. Bár, jól emlékszem még arra a hozzászólásra, melyben egy férfi kifejtette, hogy a párjával nem akar szellemi kihívásoknak megfelelni, és sokkal kényelmesebb a szőkét választani. Meg hát legtöbbször jobb is, hiszen ki a fene akar kezdeni egy ronda nővel, bármilyen okos is (!).

Itt állok tehát én, ugye, aki biztosan öreg, valószínűleg ronda is, az eszével  is baj van, hiszen ennyi hülyeséget ír, és ráadásul nagyképű, hazudós és erkölcstelen.  Igen, lehetnék ez is.Valójában egy már nem fiatal, legtöbbször önmagában kételkedő nő vagyok, aki szeretne végre párt találni magának, ha már a korábbi évtizedeket egyedül nyomta.

És örülök minden, dicsérő, kedves megkeresésnek. És igen, szeretem, ha azt írják, hogy megtetszett a fotóm, hogy vonzónak, pláne szépnek találnak. Barátnőm is egyetért az itteni olvasókkal, hogy a férfiak a levelekben azt írják, amit hallani szeretnék,  hogy hamarabb bekapjam a horgot. És csak a hülye hiszi el.

Alapvetően el is fogadom, de akkor mi van a New Yorkból, Szingapúrból, vagy más, távoli országokból írókkal. Egyszerűen azért írnak ilyesmit, mert szeretnek levelezni? Akkor miért nem a tartalomra hajtanak, miért nem jönnek mondjuk rögtön a festészettel? Vagy mi van azzal a német építésszel, aki hónapok óta csaknem minden nap néhány kedves szót ír?

Tényleg nem tudom.

Azt tudom és értem, hogy, valaki küld egy rövid megkeresést, de közben még további száznak is,  és a válaszolók közül nyilván azt választja, aki legjobban bejön.  Nyilván írna, vagy ha már volt randi, akkor hívna, ha érdekelném. Ezt értem. És azt is tudom - ma már -, hogy ez elsősorban nem  rólam szól. Önmagában ez a helyzet nem minősít engem, egyszerűen csak nem jöttem be neki.

Miért is kellene.

Azt viszont nem értem, ha valaki mondjuk belekezd egy ismerkedésbe,  egy este több levelet is váltunk. És egyszer csak  néma csend. Nem ír többet. Mondhatnánk, hogy a levelekből rájött, hogy hülye vagyok,  hogy mégsem vagyok az, akinek gondolt,  hogy nem tetszik a hozzáállásom valamihez, bár  az utolsó levél még érdeklődést mutat.

Na mindegy. Az okosok azt mondják, hogy ne foglalkozzunk azzal, miért nem hív, miért nem ír. . Teljesen mindegy. lépjünk tovább. Ugyanakkor az ember természetes vágya, hogy tanuljon az esetből, mit csinált rosszul, hogy legközelebb ne tegye. Hiszen a gyerek is úgy tanul, fejlődik, ha - amellett, hogy pozitív megerősítést kap - a hibáira is felhívjuk a figyelmét.  

Ez a fajta boncolgatás, a válasz, az okok keresése, inkább a nők sajátja.   

Két hónapja lesz lassan, hogy megismerkedtem valakivel. Jól indult a beszélgetés,  az első találkozás is, jött a második. Magam is azt gondolom, hogy két találkozás alatt ki kell, hogy derüljön, lehet-e  bármi a felek között. A találkozás után tovább chateltünk. A szenzoraim ugyanakkor azt jelezték, hogy mintha másként. Napok is elteltek, végül rákérdeztem -  valami megváltozott.

Tamás (nevezzük így)  ekkor megírta, hogy nem indult el valami, aminek el kellett volna indulnia.  Ne haragudjak. Az, hogy nekem jól esett az érintése, miért kellene, hogy azt is jelentse, hogy ő is érez valamit.  Elköszöntünk. Eltelt másfél hónap. Ma kaptam egy  üzenetet tőle: "Bocsánatot kérek, a viselkedésemért.. Remélem jól vagy. Vigyázz magadra. "

Kedves Tamás, nem tettél semmi rosszat - írtam.

És kedves Tamások, még, ha az adott pillanatban nem is esik jól,  ezt kérem tőletek, Igen, mondjátok meg, írjátok meg, hogy nem indult el, az, aminek el kellett volna indulnia a továbblépéshez. Nagyon sok fájdalmas órától kíméltek meg minket.

Köszönöm