"Az elmúlt évben egyik legszomorúbb felismerésem az volt, hogy valamennyi kapcsolatomban rosszul értelmeztem a kettőnk viszonyát, Jellemzően szerelmet gondoltam a másik fél részéről, akkor is, amikor arról szó sem volt. A felismerés - reméltem - a jövőben segít megérteni és azonosítani a helyzeteket.

Ha jól belegondolok azóta rosszabb lett.. Nem csak a másik érzelmeit értem félre, hanem a saját érzéseimet is rosszul azonosítom

Így történt ez Krisztiánnal. A  négy nap, amit együtt töltöttünk nagyszerű volt. Leveleiben rendkívül gyorsan kialakult mély érzelmi kötődésről írt, és olyan jó volt ezt elhinni. A csodálatos érzéseket, a terveket, egy esetleges távkapcsolatról.  Már-már ott tartottam, hogy akár mosogatni is utána megyek. 

Persze a szokásos csalódás, majd utána újra az eret vágok magamon hozzáállás. És ismét nem a négy csodálatos napnak örültem, hanem amiatt bánkódtam, hogy nem lehet több.

Újra- és újra elolvastam az üzeneteinket, még sokáig fenntartva a hasztalan reményt, illuzióba ringatva magam.

Csaknem két hónap telt el, a múlt héten megtudtam, hogy már nincsen egyedül. Fájt hallani. És akkor rájöttem, hogy mi fájt igazán: az hogy el tudott felejteni. A hiúságomat érte sérelem.  

És végre helyre kerültek  az érzéseim. Nem szerelem volt, amit iránta éreztem, csak boldogság, hogy ilyen hatással vagyok egy jóval fiatalabb férfira. Aki akkor és ott, bennem látta az igazi nőt. Aki észreveszi a szolid öltözékben a valós személyiséget, aki az első találkozást követően mesélt rólam az édesanyjának, felvállalt, aki... 

A lehetőségbe, egy normális kapcsolat lehetőségébe szerettem bele, és ehhez ragaszkodtam foggal körömmel, akkor is, amikor már nem volt kihez, nem volt mihez.

Ma, azt gondolom büszke lehetek, hogy ilyen érzelmeket képes voltam, képes vagyok kiváltani nálam huszonévekkel fiatalabbakból is.  És én magam is tobzódhatok az érzelmekben.  Nem vagyok üres, nem vagyok halott."

Az egyedüllét, a magány miatt gyakran csalatkozunk saját érzéseinkben is. Társat keresni úgy, hogy nem tudjuk mit szeretnénk, nem tudjuk mit érzünk, nem lehet, Mindenek előtt szembe kell nézzünk Önmagunkkal, nyiltan felvállalni vágyainkat.

És akkor, talán, talán lehetőségünk lesz felismerni a másik érzéseit is, és kiválogatni az ocsúból a megfelelőt.