Nyolc éve engem is elért az amerikai álom....  egyik napról a másikra pszichológusom lett, és hetente terápiára jártam. Néhány év és már nem üvöltöttem fejhangon, ha hazaérve megint csatatér fogadott, holott reggel még mindent rendben hagytam. Azután ez elmúlt, nem mintha változott a helyzet, de  már nem kiabáltam.

Boldog békeidők!

Akkor tájt  saját igényeim, érzelmeim, életem  teljes elnyomása  melletti boldog tudatlanságban éltem.Mint a bányalovak, akik nem ismernek más életet, csak lent a sötétben, vakon,  nap mint nap taposnak, húznak. Néha hozzám is eljutott  a híre, hogy lehet ezt másként, hogy lehet élni a napfényben, bizalomban, szeretetben, de ezeket a kósza gondolatokat  sikerült elhessegetni, és visszakalapálni magam a kötelességtudás 

Még egy kis feledni valóm van
S csak addig fognak tudni rólam,
Míg ezt az egyet is lerázom
Engem mindig félig szerettek.

Nekem nincs semmi tartozásom,
Könnyű lehet az elmúlásom,
Engem mindig félig szerettek
S ezért nem jár emlék, se hála.

Engem mindig félig szerettek,
Van jogom, hogy gonosz lehessek
S úgy haljak meg hogy nagyon fájjon,
Kik szívüket úgy óvták tőlem.

Ez az egyetlen tartozásom
S ezt az egyet játszva lerázom.
Engem mindig félig szerettek
S én nem szerettem senkit, senkit